Az adófizetési kötelezettségek teljesítése terén hogy áll a magyar társadalom? Az adócsalások is károsíthatják a hazai költségvetést.
Az adókerülés, az adócsalás és a korrupció testvérek. A rendszerváltástól kezdődően az adózási morál nagyon alacsony szintje a társadalom folyamatos bélyege lett. Sőt, nem is olyan rég volt olyan idő, amikor az adócsalás kimondottan sikk volt. A jobboldali kormány nyolcéves időszakában sorozatos lépésekben olyan drasztikus programot hirdetett, amelyet szükséges törvénymódosításokkal és az elektronikus technológia hatékony alkalmazásával, az adószintek megfelelő meghatározásával jelentősen kifehérítette a gazdaságot. Más országok által is utánzott módon igen jelentősen alacsony szintre csökkentette ezt a korábbi problémát. Ezek az intézkedések a szabályosság biztosításával és harmonikusan illesztett adóreformmal együtt az adóbevételeket is komoly mértékben növelték.
Említtette az energiaszektort és a közműcégeket. Történt itt bármi előrelépés?
2003 után, az energiaszektorban, sorozatban születtek az ESCO típusú, hosszabb távú szolgáltatói szerződések. Jellemzően az energiaár jelentős növekedése miatt, a közintézmények kazánjainak korszerűsítésével általában tízéves szerződés keretében, a hő ára mellett részletekben fizetik meg a beruházás értékét. A korszerűsítés eredményezte vételi gázár csökkenésének hasznát a felek maguk között megosztják. Hasonlóan a PPP beruházásokhoz, nem a konstrukció volt a hibás, hanem annak végrehajtása. Széles, közfinanszírozott intézményi körben, szinte automatikusan korrupt elemek jelentek meg ezekben a szerződésekben. Hűtlen kezelés, szabálytalanságok, csalás stb. gyanúját nem nehéz felfedezni, aminek eredménye az árnövekedés. Az ilyen jellegű szerződéseket – az időszak elején – a multinacionális vállaltok felvásárolták, aminek következménye a piaci energiaárakhoz képest a közintézményeknél 2-3 szoros rezsiköltség. Erre még ma is találni példát.
Ebben a vevőkörben más típusú korrupció is működik. A magyarországi, elsősorban külföldi szolgáltató, szállító cégek a kétezres évek alatt rájöttek, hogy a közpénzből működő intézmények (iskolák, egyetemek, kórházak, önkormányzatok stb.) esetén, ha megtalálják a megfelelő, korrumpálható döntéshozót, akkor sorozatos szállítója, vagy hosszabb távú szolgáltatója lehet az intézménynek, lényegi verseny nélkül. Ennek tényét még most is könnyű igazolni. A közszférában a baloldali kormányzati időszakban magas számú ilyen típusú és tartalmú szerződés született.
A jobboldali kormány a felsőoktatási intézmények működésének ellenőrzése és a hatékonyság növelése miatt létrehozta a kancellári rendszert. Ennek következtében folyamatosan szűnik meg ez a gyakorlat. Nagyon sok, külső beszállító, szolgáltató meglepődött, hogy most már igazán versenyeznie kell. Mindemellett itt is bőven van lehetőség továbblépésre, a közpénz védelmére.
Mi a helyzet a beruházások kapcsán tapasztalt korrupcióval?
Kezdjük a PPP-beruházásokkal. PPP beruházásokat kizárólag a baloldal regnálása idején kötöttek. A 20 éves futamidejű szerződések magánberuházásként, összességében 400-500 milliárd forint értékben, ahol kimutatott, hogy a megtérülés a piaci viszonyok többszöröse, a csatolt szolgáltatások átlagban 30 százalékkal felülárazottak. Sőt, a beruházások zöménél a versenyt is mellőzték. A százas nagyságrendű beruházások szerződéseinek jelentős részében található törvénytelenség, szabálytalanság, azaz a korrupció, magas extraprofitot biztosítva a beruházónak és sokszor a mögöttük álló bankoknak. Néhány beruházás szükségességét, fenntarthatóságát a döntés előtt elmulasztották megvizsgálni, így azok jelenlegi kihasználtsága kritikus.
2010-ben a kormány leállította az ilyen beruházásokat. Azóta a kormány közpénzből fizeti a megvalósított létesítmények terheit, és a többnyire félidős beruházások maradványait igyekszik visszavásárolni, legalább a működtetési 30 százalék költségcsökkentés reményében.
2010 óta a közbeszerzések kapcsán megy inkább a vita.
A közbeszerzések mindenkor vitatott területei voltak a korrupciónak. A törvényi szabályozás mellett azok betartásának és betartatásának mértékétől függött a tisztasága. A baloldali ciklusban kifinomult módszerekkel gyakori volt a közpénzek terhére elkövetett szabálytalanság. A törvény kiskapui és az ellenőrzés kérdéses szintje sorozatban biztosította a szabálykerülést.
A jobboldali kormány, hosszas folyamatban olyan törvényi feltételeket teremtett, amely jelentősen csökkentette a korrupció esélyeit. Most is érvényes, hogy ha valaki betartja ezeket a szabályokat, nem ad teret a korrupciónak. Ezen a területen egyébként nagyon nehéz eredményeket elérni. Az ellenőrzés bevezetett szigorítása a felhasználói oldalon lassítja a beszerzéseket, például nehezíti a kutatás – fejlesztési munkákat. Továbblépési lehetőség lenne, ha például keretgazdálkodás/pályázatok esetén, annak felelősére bíznák a beszerzést, mivel neki elemi érdeke az optimális ár/érték arány elérése. A precedens jellegű büntetések növelésével is javítható ez a helyzet.
A uniós források szétosztásának és felhasználásának módja az első időszakban rengeteg szabálytalanságot tartalmazott, amelyek korlátozására nem volt igazi szándék, kormányakarat. A források zöme betonba, nagy beruházásokba került. Ezen a területen talán csak a legkiválóbb polgármesterek felelősségi körében lehetett volna korrupciómentes példákat találni. Az egyik legfontosabb különbség a két politikai ciklus között az, hogy míg a baloldalnak nem volt stabil, tartós országos, átfogó stratégiája, addig, már a kezdeti csődhelyzet korrigálása miatt is, ezt a jobboldali kormány hamar kidolgozta. Volt mihez igazítani a források felhasználását. A 2010-es ciklusváltáson is áthúzódó folyamatok miatt idő kellett a sorok rendezéséhez.
Az a központi döntés, amely szerint a források 60 százalékát a gazdaságba és ezen belül a kis- és közepes vállalkozásokba kell terelni, jelentősen megnövelte a pályázatok társadalmi hasznosságát. Az EU-s források maximális kihasználtságára törekvés, és a szétosztásának, felhasználásának és hatékonyságának átszervezésével jelentősen tisztult a pályáztatási rendszer. Már módszertanilag is csökkenti a szabálykerülést, a korrupciót, ha például ugyanazt a pénzt 5 helyett 50 szereplőnek osztják szét. Célirányosabbá váltak a pályázatok, csökkent a szabálykerülést gerjesztő pályázatírók szerepe. Van még teendő bőven, de ezen a területen a jelenlegi kormány korrupciót csökkentő szerepét a tények bizonyítják.
A legnagyobb korrupciós kockázatokat az elemzők a nagy kormányzati beruházások kapcsán látják. Sokan már zsigerből ellenzik ezeket, mivel úgyis majd szétlopják őket az „oligarchák”.
Giga állami beruházások (autópályák, vasút, utak, 4. metró stb.) mindkét periódus alatt előfordultak. Így utólag, ha eltekintenénk a 4-es metró korrupciójától és annak hatalmas mértékétől, még akár egyenlőségjel is tehető lenne a két nyolcéves időszak közé. Azonban az építőipar érintettsége miatt a baloldal időszaka alatt többnyire a külföldi cégek szedték meg magukat, míg a jobboldali időben a hazai tőke is gyarapodott. Olyan fontos finomságok is ide tartoznak, mint az, hogy 2002 – 2009 között hangos volt a hazai építőipar attól, hogy a külföldi fővállalkozók „szívatták” a magyar alvállalkozókat, velük termeltettek extraprofitot, amelynek következménye számtalan kis cég bukása, illetve a nagymértékű lánctartozás volt. Külföldi óriás cég esetében még ma is van erre élő példa. Az egyik osztrák cég esetében például, egy nem kormányzati giga beruházás átadása után, a több száz hiba kijavítását a magyar alvállalkozók arra hivatkozva nem hajtják végre, mert a pénzük felét még nem kapták meg. Ehhez képest az a hír járja, hogy a hazai fővállalkozóknál nincs szívatás, és a kormány a lánctartozásokat is hamar felszámolta a megfelelő törvényhozással.
Európa meghatározó államaiban a hazai tőkefelhalmozás segítése nyílt, soha nem titkolt politikai stratégia. Amennyiben időnként mi nem felszín alatt tennénk mindezt, miért lenne ez másként hazánkban? Azokban a körökben, amelyekkel a TI is kooperál, a patrióta szemléletű kormányzás csak a visegrádi négyek esetében elfogadhatatlan, miközben például Franciaországban ez teljesen természetes, ott külföldi vállalkozóként nem lehet labdába rúgni, csak akkor, ha az adott projektre nincs francia versenytárs. A másik, nem gyakran hangoztatott elv, hogy a kohéziós uniós források Magyarország felzárkóztatására lettek kitalálva, ebből minél több kerül vissza nyugat-európai országokba, annál kevésbé tölti be szerepét.
Összegzésként, ismételten meg kell jegyezni, hogy az ország korrupciós, szabálykerülő, protekcionista minősítésében a kormányzati beruházások, hasonlóan a fejlett világban tapasztalható gyakorlathoz, nem jelentenek döntő értéket, nem meghatározó tényezők. De ez nem jelentheti azt, hogy ezek tisztaságára nem kellene vigyázni.
Említette a felsorolásban azt is, hogy a mindennapokban is javult a korrupciós helyzet. Ezt sokan vitatnák. Elég csak a hálapénzre, a pénzen vett nyelvvizsgákra vagy rendőrök lefizetésére gondolni. Ezeket hogy lehet visszaszorítani?
Vegyük ezeket sorra. A karhatalmi szervezeteken belül jelentősen javult a korrupció, a szabálykerülés mértéke. Új törvényekkel és szabályokkal átláthatóbbá, tervezettebbé vált a bíróságok működése. A felsőoktatásban lényegében megszűnt a kétezres években kétségbeejtően elterjedt, vizsgák és diplomák pénzért vásárlásának gyakorlata. A hálapénz területén ugyan csekély előrelépés, de eredmény a sok fiatal orvossal kötött megállapodás. A gyógyszerkassza elektronizálása lényegében megszünteti az indokolatlan közkiadásokat, a felelőtlen gyógyszerhasználatot. Egyre több önkormányzati, vagy kormányzati ügyintéző, a különféle ablakoknál nem hatalmat, vagy kegyet gyakorol, hanem mosolyogva segít. Ez fontos társadalmi, közérzeti tényező. Ezeket a változásokat legtöbb esetben a törvényi szabályzás árán lehetett elérni. Ilyen például az, hogy a hatósági engedélyek számának csökkentésével sokkal kevesebb üveg konyakot kapnak az ügyintézők egy gyorsabban megszületendő, vagy elnéző engedélyért. A Transparency International magyarországi szervezete éves jelentésében ezeket a felsorolt, tényeken alapuló eredményeket sehol nem említi, sehol nem veszi figyelembe. Pedig szélesebb körben is javult a társadalom erkölcsi szintje. Az előző felsorolások korrupciót csökkentő eredménye becsülhető és az ország korrekt korrupciós megítélésénél, az érzékelési indexben akár 5-10 pont értékű javítást is eredményezhet.
Helyes a korrupció ügyét Magyarországon csak erre a kétszer nyolcéves hatalmi időszakra szűkíteni?
A baloldal már 1994-1998 között is nagyot produkált ezen a területen. A monopolhelyzetben lévő, közszolgáltató cégek sorozatos privatizációja nem is a létrejöttükben, hanem a módjában, szerződéseikben, a jogosultságokban hordoz súlyos korrupciós elemeket. A víz, csatorna, gáz, villamos energia közszolgáltatása önmagában is jó üzlet, de ezt különféle szabálytalan és olykor törvénytelen megállapodásokkal tették korrupttá, ezzel extraprofitot biztosítva a külföldi cégeknek. Minek lehet minősíteni például az olyan megállapodást, amikor a multinacionális cégek 25 százalék körüli tulajdonszerzéssel 75 százalékos osztalékelsőbbséget szereztek a 25 éves szerződés keretén belül, évi 4-6 milliárdos extraprofitot biztosítva a külföldieknek. Ez például még ma is élő szerződés. Ezek a koncessziós szerződések több százmilliárd forintos közvagyon-vesztést eredményeztek, és még most is folyik ki ilyen pénz az országból.
Ön vezette azokat a tárgyalásokat, amelyek keretén belül először a Csepeli Szennyvíztisztító üzemeltetésének jogát, majd magát a Fővárosi Vízműveket szerezte vissza a Főváros. Voltak-e annak az időszaknak a korrupció szempontjából levonható tanulságai?
Természetesen, több ismétlődő szabálytalan, törvénytelen módszer mellett, a közpénz elköltésénél az egyéni felelőst nehezen lehetett megnevezni. Általában a bizottsági döntések a felelősséget „porlasztották”. Sok esetben a közvagyon védelmének még a nyoma sem látszott. Véleményem szerint az ilyen jellegű szabálytalanságok esetében bátrabban, nagyobb felkészültséggel és önbizalommal kell fellépni. A közvagyon védelme átfogó és vitathatatlan célkitűzése legyen minden magyarnak.
Lehet, hogy korábban is voltak szabálytalanságok, a TI-jelentés szerint viszont „2010-től a korrupció a rendszer egyik alapvető jellemzőjévé vált.”
A korrupció egyaránt méreg a bal- és a jobboldali politikai világnak, méreg az egész társadalomnak. Ezért egy olyan NGO, amely valóban a társadalom javát akarja szolgálni, figyelembe veszi a tényeket, hiszen ezek az igazság alapjai. De ha egy ilyen civil szervezet politikai eszközzé válik, nem lehet a tárgyilagosságára számítani. Ilyenkor különösen igazságtalannak, kártékonynak tartom, ha a tájékozatlan embereket is félrevezetik. Ezt az ön által a TI-jelentésből idézett kijelentést kizárólag politikai kijelentésnek tekintem, és az eddig elmondottak alapján szakmailag nem tudom minősíteni. Inkább azt teszem mellé, hogy a rendszerváltás első húsz évében a kormányok összesen nem tettek annyit a korrupció ellen, mint a jobboldali kormány 2010-2018 között, miközben elkövettek hibákat is. A korrupció és a különféle szabálykerülés mértékének csökkenése, a társadalom erkölcsi szintjének javulása, nagyobb társadalmi értéket jelent, mint az esetleges hibák, elmaradt intézkedések következményei. Gondoljon bele az olvasó, hogy most milyen százalékos becslést mondanánk a beszélgetésünk elején idézett, 2005-ös felmérésben a négy magatartást illetően!
Azt is írja a TI, hogy Magyarország versenyképességében az üzletemberek véleménye szerint a nem megfelelő képzettségű munkaerő és a korrupció jelölhető meg, mint a sikeres üzlet legfőbb akadálya.
Ez a mondat nagyon beszédes. Mitől hangosak az egyre nagyobb tömegben Magyarországra érkező ipari beruházók? Azért jönnek ide, mert van jól képzett munkaerő, csak egyre kevesebb; legfeljebb a szakmunkáshiány jelenthet nehézséget. Az elmúlt évek során jelentősen megnőtt az igényes, külföldi, ipari gyártó beruházások száma. A munkanélküliség rohamos csökkenése, a gazdaság intenzív fejlődése, mind a versenyképesség növekedésének indikátorai. Az új és a jelenlévő nemzetközi cégek beruházásaikról valószínű, hogy nem a TI – Magyarország jelentései alapján döntenek, de még a nagy, „renitens” hazánkat folyamatosan támadó nemzetközi sajtót sem veszik figyelembe. Egyre többen jönnek, fejlesztenek. Például ez a tény nem hitelteleníti ezeket a jelentéseket?
A TI jelentése két diagramban is alaposan elmarasztalja Magyarországot: az egyik a korrupció mértéke és a gazdasági teljesítmény összefüggéseire, a másik a jogállamiság és a beruházások mértéke közötti kapcsolatra utal. Mi a véleménye ezekről?
Nem az elvekkel van gondom, hanem azoknak a jelenlegi Magyarországra történt vonatkoztatásával. Elfogadnám mindkét, durván egyszerűsítő tételt: ha nő a korrupció, csökken a gazdaság teljesítménye, és ha a jogállamiság csökken, akkor csökkenek a külföldi eredetű beruházások, menekül a tőke. Természetesen ezek fordítottja is igaz. De mit állít a TI jelentés? Csökken a gazdaság teljesítménye és csökken a beruházások mértéke, tehát nő a korrupció és gyengül a jogállamiság. Ez nem csúsztatás, ez ettől több, tényszerűen nem igaz.
Az IMF kivonult, a világ nagy minősíti intézményei (S&P, Fitch, Moody's), az EU, mind elismerik a magyar gazdaság évek óta tartó, átlag feletti teljesítményét, továbbá éves csúcson van a beruházások mértéke. Ez alapján a TI tételét alkalmazva, az állítása fordított: csökken a korrupció és nő a jogbiztonság. Lehetetlen, hogy a TI szövegírói, értékelői ezekről az eredményekről ne tudnának. Milyen hozzáállás kell ahhoz, hogy a valóság ellenkezőjét tényként megfogalmazzák? De nem csak a TI jelentésben találhatók ilyen furcsaságok. A TI által hivatkozott világbanki kormányzati étékelés hat alpontjában a 100-as skálán, egységesen a 2006-os kormányzati teljesítményhez képest a 2016-os kormányzati teljesítményt (politikai stabilitás, belbiztonság, hatékonyság, korrupció stb.) 15-20 ponttal alacsonyabbnak értékelik. Érdekes lenne megismerni, hogy kiktől származnak azok az adatok, amelyek ilyen eredményt adtak?
A TI-jelentés szerint viszont „…Magyarország CPI pontszáma 2012 és 2017 között 55-ről 45-re esett vissza, és ezzel a régióban Magyarország korrupció elleni teljesítményének megítélése zuhant a legnagyobbat az elmúlt hat év alatt”.
Az első reakcióm, hogy megkérdezném a TI vezetőitől, hogy a régióban és ebben az időszakban melyik ország és miben tett többet a korrupció ellen, mint Magyarország. Második, vajon Berlinben, a TI értékelési központjában és a különféle, az értékelés alapját adó szervezetekben mennyit tudnak azokról a kormányzati akciókról, tényekről, amelyeket felsoroltam? A TI hálózatán belül kinek lett volna a feladata ezeknek a tudatosítása? Már az is érdekes, hogy a Berlinben készült jelentésben a visegrádi országok közül háromnak romlott a korrupciós érzékelési indexe. Szomorúnak tartom, hogy épp annál a szervezetnél továbbra is politikai és nem szakmai téma a korrupció, amely a korrupció elleni küzdelem zászlóshajójának tartja magát. A Transparency International és magyarországi szervezete az ország parlamenti választásának politikai kampányakciójává silányította ezt a témát, és ezzel hiteltelenné tette a korrupció elleni küldetését.